Politeizmus az ókori Keleten (emelt)
Fogalmak: politeizmus, múmia, hinduizmus (brahmanizmus), buddhizmus, lélekvándorlás
(reinkarnáció), taoizmus
Személyek: Ré, Ízisz, Ozirisz, Buddha
Topográfia: Mezopotámia, Babilon, Egyiptom, Nílus

Honnan származik a rossz? Erre a kérdésre négy féle válasz született, de ebből Nektek csak
az első hármat kell tudnotok.

1. Az istenek akaratából = politeizmus (manipulálás és kifürkészés)

2. Az emberek akaratából = monoteizmus (kinyilatkoztatás)

3. Az ember tudatlanságából = megvilágosodás

4. A jó és rossz isten harcából = dualizmus (ilyen vallása volt pl. a perzsáknak)

A politeizmus

A politeista vallások abban hisznek, hogy a rossz az istenek akaratából származik. Isteneik
nem mindenhatóak, mert mindegyik isten a világnak csak egy bizonyos részéért felel (pl. Nap,
Hold, tenger, ég, föld, termékenység, szerelem, háború). A politeista vallásokban több száz
ilyen, korlátozott hatáskörű isten létezik, amelyeknek a száma folyamatosan változik (hol
elfelejtenek régi isteneket, hol kitalálnak új isteneket vagy átveszik őket más politeista
vallásokból). Mivel ezek az istenek szeszélyesek (kiszámíthatatlan, hogy mikor akarnak
nekünk jót és mikor rosszat), ezért az akaratukat vagy áldozati szertartások bemutatásával kell
manipulálni, vagy ha ez nem megy, akkor jóslással kell kifürkészni.

Az ókori Kelet

Mivel az ókori Kelet legjelentősebb államai (Egyiptom, Mezopotámia1, India, Kína)
folyamvölgyekben (Nílus, Eufrátesz és Tigris, Indus és Gangesz2, Jangce és Huang Ho) jöttek
létre, ezrét folyamvölgyi civilizációknak is szokták nevezni őket. Ezekben a folyóvölgyekben
öntözéses gazdálkodást hoztak létre, és olyan írásrendszereket3 fejlesztettek ki, amelyekkel
birodalom méretű államot tudtak irányítani, hatalmas építkezéseket folytattak,
bronzfegyvereket készítettek, fejlett orvoslással, matematikával és csillagászattal, valamint
csodálatos szobrászattal és festészettel rendelkeztek.

1 Mezopotámia nem állam, hanem a Tigris és Eufrátesz közötti földrajzi terület, amelyen rengetek állam jött
létre. Sumér, Akkád, Óbabiloni Birodalom (ennek volt a leghíresebb uralkodója Hammurápi), Asszíria, Újbabiloni
Birodalom (itt éltek a zsidók majdnem egy évszázadon át fogságban), Perzsia.
2 Az árja hódítás (Kr.e. II. évezred közepe) után pedig a Gangesz völgyében is indiai civilizáció jött létre.
3 Egyiptomi írás = hieroglifa. A mezopotámiai írás = ékírás. Indiai írás = szanszkrit írás. A kínai írás. A föníciai írásból
fejlődött ki a görög, majd a latin, majd pedig minden mai európai írás.

Az egyiptomi vallás

Az egyiptomi vallás sokszáz istenét vagy egy állat (pl. pávián) vagy többféle állat (pl. krokodil,
víziló keveréke) alakjában, vagy félig ember-félig állat (íbisz fejű, ember testű) vagy teljesen
emberi (pl. maga a fáraó volt ilyen isten) alakban képzelték el. A három legfontosabb egyiptomi
isten: Ré, a napisten, Ozirisz a túlvilág istene, és a felesége Ízisz, a termékenység istennője. A
fáraót Ré fiának tartották. Az egyiptomi vallás sajátossága, hogy rendkívül fontosnak tartotta
a halál utáni életet. Ez azért volt így, mert az egyiptomiak abban hittek, hogy a halál után
lényegében ugyanúgy folytatódik az élet, mint itt a Földön. Aki meghal, az egy túlvilági
Egyiptomban fogja találni magát, és ha az evilági Egyiptomban paraszt, írnok, harcos, pap,
vagy fáraó volt, akkor túlvilágiban is az lesz. Annak érdekében, hogy a túlvilági Egyiptom
ugyanolyan jól tudjon működni, mint az evilági, biztosítani kellett, hogy a fáraónak ugyanolyan
hatalma legyen, mint az evilágon. Ezt a fáraók úgy érték el, hogy sírhelyet (piramist) építettek
maguknak. Minél nagyobb volt a piramis annál nagyobb hatalommal uralkodhatott a fáraó a
túlvilágon. A piramis belsejében helyezték el a fáraó mumifikált testét, amely mellé kincseket,
ételt és mumifikált állatokat helyeztek el. A sírkamrája falára pedig belevésték, hogy milyen
nagyszerű és nagyhatalmú uralkodó is volt a fáraó. A piramisokat nem rabszolgák építették,
hanem egyiptomi közrendűek (főként parasztok), akik (ha ugyan közrendűként is, de) haláluk
után is szerettek volna a túlvilági „Egyiptomban” tovább élni.4 Az egyiptomiak túlvilágról
vallott elképzeléseiket a Halottak Könyvében foglalták össze.

A „mezopotámiai” vallás

Azért raktam idézőjelbe Mezopotámiát, mert soha nem létezett ilyen nevű állam. Miért? Mert
Mezopotámia (folyóköz) egy olyan (a Tigris és az Eufrátesz folyók közt lévő) földrajzi terület,
amelyen sok különböző állam és vallás jött létre. A Mezopotámiában kialakult vallások is
politeisták voltak, amelyek toronytemplomokban (zikkurat) mutatták be az áldozatokat. Ennyi,
nektek már semmi mást nem kell tudni a mezopotámiai vallásról

Az athéni államszervezet és működése a demokrácia virágkorában (közép)

Fogalmak: városállam/polisz, Akropolisz, arisztokrácia, démosz, demokrácia, népgyűlés,
esküdtbíróság, sztratégosz, cserépszavazás, türannisz, rabszolga
Személyek: Periklész
Kronológia: Kr. e. 6. század Szolón reformja, Kr. e. 5. sz. közepe az athéni demokrácia
fénykora
Topográfia: Athén

A korábbi városállamokkal19 szemben a polisz a városállamoknak egy addig ismertelen, új
típusa volt. A Kr.e. 9. századtól a görögök kb. 750 poliszt hoztak létre.
Ezek a poliszok olyan teljes önálló (szuverén) államok voltak, amelyben a polgárok önálló
vállalkozóként (birtokosként, iparosként, kereskedőként) működtették a polisz gazdaságát, a
saját költségükön harcoltak a polisz hadseregében, és sok poliszban a polgárok az állam
irányításában is részt vehettek (leginkább Athénban).20 Ezek a polgárai szabadságán
(szorgalmán, ügyességén, műveltségén, bátorságán) alapuló, szuverén városállamok olyan
kereskedelmi és katonai szövetségeket hoztak létre, ami tovább erősítette a közös nyelv és
vallás alapján már meglevő kapcsolatukat. A polisz központja egy megerődített város volt,
amelyet a polgárok birtokai vettek körül. A megerődített azt jelentette, hogy a várost falakkal
vették körbe, valamint építettek benne egy végső menedéket jelentő fellegvárat (Athénban ezt
a fellegvárat Akropolisznak hívták). A polisz magja, a város egy idő után már nem csak a
katonai védelem, hanem a kereskedelem, az ipar valamint az államirányítás és a kultúra
központjává is vált.

19 Ezek a borzkorban (a Kr.e. II. évezredben) létező krétai és a mükénéi civilizáció városállamai voltak.
20 Athénban a polgároknak még adózniuk sem kellett, sőt az állam még fizetett is a polgároknak a
hivatalviselésért.

A kb. 750 polisz közül Athén volt a második legnagyobb területű (2500 km2 = Nógrád megye
méretű), amely a mai Görögország területén található Attikai-félszigeten jött létre.

A poliszok közül csak nagyon kevésben (kb. 10) jött létre demokrácia. Az athéni államot is
eredetileg csak az arisztokrácia irányíthatta. Szolón reformjai (Kr.e. 6. század) azonban
elindították azt a folyamatot, amelyben a démosz (köznép) egyre nagyobb szerepet kapott a
polisz irányításában. Ezt a folyamatot nevezzük a demokrácia (népuralom) fejlődésének,
amely Periklész korában (Kr.e. 5. század közepe) ért a csúcspontjára. Szolón rakta le a
demokrácia alapjait: létrehozta a népgyűlést, az esküdtbíróságot (népbíróság) és a bulét
(ekkor ennek még csak 400 tagja volt), valamint 4 vagyoni osztályba sorolta a polgárokat, akik
a vagyoni osztályuknak megfelelően részesültek a politikai jogokból és a katonáskodás
kötelezettségéből. A demokrácia népuralmat jelent. A népuralom legfontosabb intézménye a
10 naponta ülésező népgyűlés volt, amelyben a többség akarta ovációval érvényesült. A
népgyűlésen minden athéni polgár (= azok a 20 évnél idősebb, szabad férfiak, akiknek a szülei
is Athénban születtek) részt vehetett. Az athéni polisz kb. 200-300 ezer lakójából kb. 14 ezren
voltak polgárok. Mivel minden polgár részt vehetett a népgyűlésen (már aki befért oda), ezért
az athéni demokrácia közvetlen volt. A népgyűlés elé kerülő javaslatokat a bulé (Periklész
idejében ennek már 500 tagja volt, ezért ötszázak tanácsának nevezték) szűrte meg. Periklész
javaslatára a népgyűlés eltörölte az Areioszpagosz vétójogát, így a népgyűlés hatalmát már
semmi sem korlátozta (ezért volt az athéni demokrácia totális). Minden tisztséget csak 1 évig
lehetett viselni. A sztratégosz (hadvezér) kivételével minden tisztséget sorsoltak. A bulé és
az esküdtbíróság tagjai pedig azért kaptak napidíjat, hogy a napszámos munkából élő,
szegényég polgárok is a tagjai lehessenek. A népgyűlés a sztratégoszokat csak a leggazdagabb
polgárok közül választhatta meg. Miért? Azért, mert ennél a tisztségnél fontos volt a tehetség
és a szaktértelem, valamint a sztratégoszok a saját vagyonukkal feletek azért, ha a közvagyonnal
nem jól gazdálkodtak. Mivel Periklész kiváló szónok és hadvezér volt, valamint ő javasolta a
népgyűlésen az Areioszpagosz vétójogának a megszüntetését és a napidíjak bevezetését, ezért
a népgyűlés Periklészt 15 éven át folyamatosan megválasztotta a sztratégoszi tisztségre.
Periklész egy olyan népvezérré (demagogósz) vált, akinek a kezében a cserépszavazás
félelmetes politikai fegyverré vált. Minden évben egyszer cserépszavazást kellett tartani, ami
csak akkor volt érvényes, ha legalább hatezren szavaztak. Azt a polgárt száműzték 10 évre,
akinek a legtöbb cserépre volt rá írva a neve.

A cserépszavazás eredeti célja az volt, hogy senki ne törhessen egyeduralomra, azaz
zsarnokságra (türanniszra). Periklész kezében azonban a cserépszavazás olyan politikai
fegyverré vált, amellyel a politikai ellenfeleit (pl. Kimónt) félreállíthatta.
Népbíróság: A népbíróságnak 6000 tagja volt, akik 12 db, ötszáz fős testületben bíráskodtak.
Az bírák (esküdtek) naponta váltották egymást a testületek között. Az esküdteket évente
sorsolták. Periklész javaslatára a népgyűlés megszavazta, hogy az esküdtek akkora napidíjat
kapjanak, amiből a szegény polgárok meg tudnak élni. Az esküdtbíróság nem minden ügyben
döntött, mert az Areioszpagosznak (pl. gyilkosság, öröklés) és a népgyűlésnek (apagyilkosság,
hazaárulás) is volt bíráskodási jogköre.
Rabszolga: A rabszolga olyan tulajdonnak számított, akit adni-venni lehetett. A rabszolga
gazdája bármit tehetett vele (meg is ölhette), ha pedig valaki más tett kárt a rabszolgájában,
akkor csak kártérítést követelhetett érte. Periklész korában Athénnak (nem csak a városnak,
hanem az egész Attikai-félszigetre kiterjedő polisznak) kb. 200-300 ezer lakója lehetett,
amelynek már majdnem a fele rabszolga volt. A mezőgazdaságban nem dolgoztak rabszolgák,
de a bányákban és az ipari műhelyekben már nagy számban alkalmazták őket. A bányákban
dolgozó rabszolgák sorsa volt a legrosszabb. Tehát az athéni demokrácia gazdasági alapját
ugyan a polgárok szabad vállalkozása jelentette, de ezekben a vállalkozásokban fontos szerepet
játszott a rabszolgák munkája. A rabszolgamunkának, a déloszi-szövetség adóinak és a laurioni-
ezüstbányának köszönhetően az athéni polgároknak nem kellett adózniuk, napidíjat kaptak a
hivatalviselésért, a népgyűlések után ingyen mehettek színházba vagy inni és lakomázni. A
polgároknak volt ideje a közélettel, és a kultúrával foglalkozni, aminek eredményeképpen
Athén vált Hellászban a művészetek (irodalom, szobrászat, építészet) és a filozófia (Szókratész,
Platón, Arisztotelész) központjává.

A római köztársaság működése, Caesar és Augustus egyeduralma (emelt)
Fogalmak: arisztokratikus köztársaság, consul, senatus, cenzor, dictator, patrícius, plebejus
néptribunus, polgárjog, triumvirátus, principátus, császár, provincia, légió, limes
Személyek: Julius Caesar, Pompeius, Augustus, Antonius
Kronológia: Kr. e. 44. Caesar halála, Kr. e. 31 az actiumi csata
Topográfia: Itália, Róma, Római Birodalom, Hispania, Gallia, Actium, Pannónia
Róma államformája majdnem 500 évig (Kr.e. 510- Kr.e. 31-ig) köztársaság volt. Ebből 400
évig (a Kr.e. II. század közepéig) rendkívül sikeresen is működött, és a kis városállamot
hatalmas birodalommá növelte.

A római köztársaság működése.
A szenátus. Mi volt a római köztársaság rendkívüli sikerének a titka? Az, hogy a köztársaságot
egy olyan testület irányította, amelynek tagjai 1. Olyan egymással is rokonságban lévő, gazdag
(nagybirtokos) arisztokrata (patrícius) családokból származtak, akik gyerekkoruktól eltanulták
rokonaiktól a politikát. 2. Olyan minimum 40 éves, és minimum 10 éves államirányítási
tapasztalattal rendelkező patríciusok kerülhettek be a szenátusba, akik nagyrészt a rokonaikkal
együtt vettek részt a döntéshozásban. Ez a testület kezelte a közvagyont, irányította a
diplomáciát, bíráskodott a legsúlyosabb ügyekben, felügyelte a consulokat, és (ha szükség volt
rá) diktátort választott. Ennek a testületnek szenátus (vének tanácsa) volt a neve.
A magisztrátus. Mivel Rómában a tisztviselőknek saját zsebből kellett a hivatallal járó állami
feladatokat ellátniuk, ezért csak gazdag (nagybirtokos) patríciusok indulhattak a választásokon.
Így nézett ki egy politikai karrier a római köztársaságban: Először csak Róma városának
felügyeletét bízták rá (aedilis, ez volt a legköltségesebb hivatal), utána az állam pénzügyeinek
irányítását (questor), majd a bíráskodás (praetor), és végül a hadsereg irányítását (consul). A
római hivatalnokok (magisztrátusok) vezetője a consul volt, aki háború idején hadvezér
(imperátor) volt. A magisztrátusok hatalmát a collegalitas (1 hivatalra legalább két tisztviselőt
kellett választani, akik megvétózhatták egymás döntését), és az annualitas (1 tisztséget, egy
személy, csak 1 évig tölthetett be) elve korlátozta. Ez alól csak a cenzor és a dictator volt
kivétel. A cenzorokat 5 évente választották meg a szenátorok közül, 1,5 évre. Feladata a római
polgárok vagyoni osztályokba sorolása,22 valamint a szenátus névjegyzékének összeállítása23
volt. A dictatort rendkívüli helyzetben, a szenátus választotta meg. A dictator hatalmát nem
korlátozta a collegalitas elve, viszont csak fél évig gyakorolhatta korlátlan hatalmát. Mivel csak
arisztokraták (patríciusok) vehettek részt az állam irányításában, ezért a római állam uralmi
formája arisztokratikus köztársaság volt.
A néptribunusok. A római köztársaság eredetileg két társadalmi csoportra oszlott:
patríciusokra és plebejusokra. Eredetileg csak a patríciusok rendelkeztek római polgárjoggal
(magántulajdon, a házasság, a fellebbezés, a választás és a hivatalviselés joga) de aztán idővel
a plebejusok is megszerezték a római polgárjogot, mivel a patríciusoknak szükségük volt a
katonai szolgálatukra. A jogi különbég megszűnése után már csak a szegény római polgárokat
nevezték plebejusnak. Mivel a plebejusok nem tudták a politikai érdekeiket érvényesíteni az
állam irányításában (nem juthattak be sem a magisztrátusba, sem a szenátusba), ezért olyan
vezetőket választhattak maguknak, akik képviselték az érdekeiket. Ezek voltak a
néptribunusok. A néptribunusok összehívhatták a plebejusok népgyűlését, és
megvétózhatták a szenátus döntését (nem ülhetettek be a szenátorok közé, csak az ajtóban állva
kiabálhatták be, hogy vétó, vétó!). A néptribunus személye, háza és mindenki, aki a házában
tartózkodott szent és sérthetetlen (sacro sanctus) volt.
A köztársaság válsága. A kis városállamot világbirodalommá tevő hódításoknak két fontos
következménye volt. 1. A szenátori családok egy része rendkívüli módon meggazdagodott, míg
másik része kiszorult a szenátusból. 2. A kisbortokos római polgárok tönkrementek, és így már
nem tudtak katonáskodni, ami katonai válságot eredményezett.24 Ezt a katonai válságot a
Gracchusok néptribunusként, földreformmal akarták megoldani (a szenátorok nagybirtokait
22 Ez azt jelentette, hogy a cenzornak 5 évente össze kellett számolnia, hogy hány polgára van a köztásaságnak,
fel kellett mérnie, hogy a polgárok mekkora vagyonnal rendelkeznek, és ez alapján a polgárokat az öt vagyoni
osztály közül valamelyikbe kellett besorolnia. A polgárok vagyoni osztályuknak megfelelő katonaként (pl.
könnyű gyalogos, nehézgyalogos, lovaskatona) harcoltak római hadseregben.
Ez azt jelentette, hogy a censor dönthette el, hogy kit húz ki a szenátorok névjegyzékéből (kit távolit el a
szenátusból) pl. egy szenátorhoz nem méltó cselekedet miatt.
A katonai válságot fokozta, hogy a hadjáratok alatt a hadvezéreket már nem a római állam érdekeit, hanem
egyéni meggazdagodásukat tartották fontosabbnak, azaz korrupttá (lefizethetővé) váltak.
Végül a szenátus úgy oldotta meg a katonai válságot, hogy Mariust
megbízta azzal, hogy szervezzen a plebejusokból zsoldossereget. Marius győzelmet
győzelemre aratva, öt évig vezette a zsoldosseregét. Marius földet szeretett volna osztani a
katonáinak, de a szenátus ezt nem engedte, ezért először polgárháború tört ki Marius és Sulla
(a szenátus által kinevezett új hadvezér) között, majd pedig rabszolgaháború tört ki Spartacus
vezetésével.
Caesar egyeduralma
Az egyeduralom megszerzése. A szenátus állandóan attól félt, hogy a sikeres hadvezérek
egyeduralomra fognak törni. Ezért nem Pompeiusnak sem engedte, hogy földet kapjanak a
katonái vagy, hogy győzelmi felvonulást rendezhessen a seregével Rómában. Ezért Pompeius
szembe fordult a szenátussal, valamint a Római Birodalom leggazdagabb polgára, Crassus is
szembe került a szenátussal. Ezt felismerve Caesar kibékítette Crassust és Pompeiust
egymással, és Kr.e. 60-ban létrehozták az első triumvirátust. A triumvirátus tagjai (titokban)
segítették egymást abban, hogy a szenátus őket nevezze ki hadvezérnek. Crassus Szíriát kapta
meg, Pompeius Hispániát, míg Caesar 10 évig volt Gallia helytartója (pronconsula). Míg
Crassus elesett Szíriában, addig Caesar zsoldosserege egy rendkívül erős sereggé vált, amely
hatalmas területeket hódított el a galloktól. A szenátus attól tartott, hogy Caesar a seregével
egyeduralomra fog törni, ezért megparancsolta Caesarnak, hogy (serege nélkül) jelenjen meg
Rómában. Caesar azonban úgy döntött, hogy seregével együtt megy Rómában („A kocka el
van vetve!”). A szenátus Pompeiust bízta meg azzal, hogy számoljon le Caesarral. Caesar
azonban legyőzte Pompeiust és így megszerezte az egyeduralmat.
Az egyeduralom megszilárdítása. Az egyeduralom megszerzése után Caesar olyan
intézkedéseket hozott, amellyel meg akarta szilárdítani az egyeduralmát. Több százezer
katonájának földet osztott, ingyen osztott kenyeret, és ingyenes gladiátor játékokat szervezett a
plebejusoknak (a szegény polgároknak). Ezekkel az intézkedéseivel olyan mértékben
megnövelte a népszerűségét, hogy még azt is megengedhette magának, hogy megkegyelmezzen
az ellenségeinek. A Római Birodalom egységének a megszilárdítása érdekében naptár- és
pénzügyi reformot hajtott végre. A naptárreform lényege az volt, hogy 4 évente egy napot adott
hozzá a február hónaphoz. A pénzügyi reform pedig azt jelentette, hogy vert aranypénzt vezetett
be (addig csak bronzból és ezüstből vert pénz volt forgalomban), amivel felvirágoztatta a
kereskedelmet a Római Birodalomban. Rendkívüli népszerűségében bízva Caesar örökös
diktátorrá neveztette ki magát a szenátussal, amelyet csak tanácsadó testületként használt.25
Emiatt a megalázott szenátorok egy része összeesküvést szőtt Caesar ellen, és Kr.e. 44-ben
meggyilkolták.

Augustus egyeduralma
Az egyeduralom megszerzése: Caesar két adoptált fia, Augustus26 és Antonius szövetségre
léptek egymással, hogy bosszút álljanak Caesar gyilkosain. Sikerült is legyőzniük őket, de utána
meg Antonius és Augustus között robbant ki megint háború. Augustusnak sikerült legyőznie
Antoniust az actiumi csatában (Kr.e. 31.). Ez egy tengeri csata volt, amit azért tudott Augustus
megnyerni, mert Kleopátra (hatvan hajójával) elmenekült a csatából, Antonius pedig Kleopátra
után hajózott, így Antonius serege hadvezér nélkül maradt. Az actiumi győzelem után Augustus
Egyiptomban hajózott, ahol Antonius serege megfutamodott, Antonius és Kleopátra pedig
öngyilkosságot követett el. Augustus ezzel megszerezte az egyeduralmat, ami azt jelentette,
hogy az egész birodalomban már csak ő rendelkezett hadsereggel.
Az egyeduralom megszilárdítása. Azonban nem elég az egyeduralmat megszerezni, azt meg
is kell szilárdítani (konszolidálni kell). A konszolidáció azt jelenti, hogy már nem csak azért
ismerik el a hatalmadat, mert félnek tőled (csak neked vannak katonáid), hanem azért, mert
akarják az uralmadat (azaz nekünk az a legjobb, ha csak Te, egyedül uralkodsz felettünk).
Hogyan érte el ezt Augustus? Miután (az actiumi győzelem után) Augustus leszámolt
ellenségeivel, és helyreállította a közbiztonságot, lemondott a diktátori (triumviri) hatalmáról
(Kr.e. 27.), és meghirdette a római köztársaság helyreállítását. Ez azt jelentette, hogy a szenátus
lett újra a római állam legfőbb vezetője, és visszaállította köztársasági hivatalok (a
magisztrátusok) működését is.
Mivel Augustus a saját híveivel töltötte fel, ezért szenátus mindig megválasztotta Augustus
azokra a köztársasági tisztségekre, amelyeket fontosnak tartott az egyeduralma gyakorlása
szempontjából.
Princepsként ő irányította a szenátust, és ő állította össze a szenátus névjegyzékét.
Imperátorként ő irányította a hadsereget, és ő osztott földet a veteránoknak.
Consulként ő irányította a magisztrátusi hivatalokat.
Néptribunusként (a nép védelmezőjeként) ő irányította a népet is: személye és a háza szent és
sérthetetlen volt. Ingyenes gladiátor játékokat és kocsiversenyeket rendezett, pénzt szórt a nép
közé, és ingyen kenyeret osztott (panem et circenses).
Pontifex Maximusként (főpap) ő irányította a papokat.
Augurként (madárjós) ő tett javaslatot a szenátus összehívására vagy hadjárat indítására.
Tehát a legfontosabb köztársasági tisztségeket egyetlen ember töltött be: Ezt nevezzük hivatali
koncentrációnak. Ezt az Augustus által létrehozott uralmi (hatalomgyakorlási) formát,
amelynek lényege az volt, hogy az egyeduralmat a római köztársaság legfontosabb politikai
intézményein (szenátus, magisztrátus) keresztül gyakorolta, nevezzük principátusnak.
Szokták ezt burkolt egyeduralomnak (Caesar egyeduralmát pedig nyílt egyeduralomnak) is
nevezni. Egy idő után a principátus vezetőjét Caesar nevéből eredően császárnak nevezték.
Tehát Augustus véget vetett a polgárháborúnak, helyreállította közbiztonságot és (látszólag) a
köztársaságot, megkegyelmezett az ellenségeinek, földet osztott a katonáinak, kenyeret és pénzt
osztott valamint gladiátor játékokat szervezett a népnek. Augustus azonban nem csak
megszilárdította a belső rendet, hanem hódítani is tudott. A Római Birodalom határait a Rajna
és Duna vonaláig, valamint a szíriai és az afrikai sivatagokig tolta ki: Legyőzte a pannon
törzseket, és kb. a mai Dunántúl területén létrehozta Pannónia provinciát.
Eredeti neve Octavianus volt. Az egyeduralom megszerzése után szavazta meg számára a szenátus az Augustus
megszólítást, ami isteniként tisztelt férfit jelent. A pirnceps volt a szenátus elnöke, aki elsőként szavazhatott, és csak utána a többi szenátor.

A Rajna és Duna folyók mentén pedig egy olyan a megerődített határvonal kiépítését kezdte el,
amelynek az volt a célja, hogy a birodalmat megvédje a barbárok betöréseitől. Ezt a
megerődített (őrtornyokkal ellátott fal és sánc-rendszer, amely mögött nagy létszámú katonaság
állomásozott) határvonalat nevezzük limes-nek.
A szenátus megszavazta Octavianus számára az Augustus (isteniként tisztelt férfi) nevet.
Augustusnak tehát sikerült az egyeduralmát annyira megszilárdítania, hogy már azt is
megengedhette magának, hogy ne kelljen minden évben consulnak megválasztatnia magát (44
éves uralkodása alatt elég volt 13-szor), valamint azt, hogy megossza a hatalmát a szenátussal.
A hatalom megosztása azt jelentette, hogy a Római Birodalom belső provinciáinak irányítását
Magister Universitas Érettségi Előkészítő Készítette: Barta József
átadta a szenátusnak, míg a külső provinciák irányítást továbbra is a saját kezében tartotta.28
Azért a külső (határmenti) provinciák maradtak császári provinciák, mert a római légiók nagy
része itt állomásozott. A császári provinciák irányítására egy saját császári bürokráciát hozott
létre. A császári provinciák vezetőit pedig legátusokkal (küldöttek) ellenőriztette.
A principátus által megteremtett, két évszázadig tartó Pax Romana-ának (római béke)
köszönhetően a római császárság egy olyan 6 millió km2-re kiterjedő virágzó birodalommá
vált, amelynek 80 millió lakosa és 10 ezer városa volt, amelyeket fejlett úthálózat és
postaszolgálat kötött össze. Augustus hódította meg Pannóniát (mai Dunántúl), amely a V.
század elejéig volt a rómaiak ellenőrzése alatt, és védte a limesével a Római Birodalmat a barbár
betörésektől.
A rómaiak az Itálián kívüli, meghódított területekből provinciákat (tartományokat) szervezetek. A Római
Birodalom első provinciája Szicília volt. A volt consulok voltak 1 évig a provinciák helytartói (proconsulok), amit
arra használtak fel. hogy minél nagyobb vagyont gyűjtsenek a provincia lakóitól beszedett adókból.

A pénz megjelenése, formái és szerepe az ókori gazdaságban (emelt)
Fogalmak: újraelosztás, árupénz
A pénz először árupénz formájában jelent meg. Ez azt jelentette, hogy bizonyos (mindenki
számára és mindig) értékes árucikkek (pl. kagylók, bors, marha) olyan általános csereeszközzé
váltak, amivel bármilyen más árucikket meg tudtál vásárolni. Az ókori keleti civilizációkban
(Egyiptom, Mezopotámia, India, Kína) a bronz és a nemesfémek váltak ilyen általános
csereeszközzé, azaz pénzzé. Mivel az ókori keleti államoknak újraelosztó (redisztributív)
gazdaságuk volt, ezért csak nagy súlyú (több kilós) tömbök formájában használták a pénzt. A
poliszoknak azonban nem újraelosztó gazdaságuk volt (a polgárok maguk termelték meg és
vásárolták meg az árucikkeket, sőt Athénban a polgároknak még adózniuk sem kellett), ezért a
poliszokban a vertpénzt használták általános csereeszközként. Bronzból és ezüstből vertek
pénzt. Az athéni polisz ezüstpénze így nézett ki.
Athénban csak ezüstpénzt használtak, a Római Birodalomban Caesar vezette be az
aranypénzt.
Mivel az aranypénz sokkal értékesebb volt, mint az ezüst, ezért az aranypénzzel a kereskedők
jóval nagyobb mennyiségű, értékes árut (pl. fűszerek, selyem, bíbor) tudtak felvásárolni, ami növelte kereskedelmük hasznát. Az aranypénz a nagy távolságokat összekötő kereskedelem
(távolsági kereskedelem, pl. selyemút) felvirágoztatásában játszott fontos szerepet.

Újszövetség, evangélium, püspök, zsinat, államvallás, dogma
Személyek: Jézus, Szent Péter és Szent Pál apostolok, Constantinus, Nagy Theodosius
Kronológia: a keresztény időszámítás kezdete (Kr. e. és Kr. u.), 313 a milánói rendelet, 325 a
niceai zsinat
Topográfia: Betlehem
A kereszténység kialakulása
A zsidó vallás a Kr.e. VI. században vált igazán szigorú monoteizmussá ( = csak egyetlen,
mindenható és jó Isten létezik). A Jézus születéséig eltelt 600 év alatt azonban rengeteg baj és
csapás érte a zsidóságot, amit szigorú monoteizmusuk miatt már csak Isten büntetéseként tudtak
értelmezni. De miért büntette őket Isten 600 éven át? Azért, mert nem szerették eléggé Őt, azaz
a 10 parancsolat első (és egyben legfőbb) parancsát nem tartották be: „Szeresd Uradat,
Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel!” Mit tegyünk, ha nem tudjuk eléggé
szeretni Istent? Kérjük meg Istent, hogy „mondja meg” (nyilatkoztassa ki) nekünk, hogy mit
tegyünk, hogy ne büntessen minket? A zsidó próféták 600 év alatt újabb és újabb isteni
parancsokat közvetítettek, és végül annyi gyűlt össze, hogy az már durván korlátozta a zsidók
mindennapi életét. Néhány példa a rengeteg vallási parancsból:
„Szakállt nem szabad borotvával levágni. Nem szabad egy szobában, idegen nővel egyedül
tartózkodni. A tűzhelyen, ha húsos és tejes ételt főznek egy időben, ügyelni kell, hogy a tejes
étel ne nagyon közel álljon a húsos fazékhoz. Zsidó férfiak nem táncolhatnak nőkkel és zsidó
nők, nem táncolhatnak férfiakkal.”
Tehát 600 év alatt a zsidó vallás parancsai (a törvények) börtönné változtatták a zsidók életét,
akik közül sokan azért várták a Messiást (görögül Krisztust = felkent), hogy kiszabadítsa őket
ebből a börtönből. A zsidók egy kis csoportja Jézust tartotta a Messiásnak.
A kereszténység tanai
Megváltástan: A kereszténység legfontosabb, legalapvetőbb tana (hittétele, dogmája), hogy a
Betlehemben (Jeruzsálemtől délre található) született Jézus, Isten Fiaként, kínhalálával és
feltámadásával megváltotta az embert a bűntől. Hogyan váltotta meg? Úgy, hogy Jézus a
zsidó vallás szeretetparancsát kiterjesztette az emberre is, akiket olyan szeretetre tett képessé,
hogy még az ellenségeiket is tudták szeretni. Ha mégsem vagy képes mindig erre az extrém
Jézusi szeretetre, akkor sincs nagy baj, mert ha bűnbánatot gyakorolsz (őszintén megbánod a
bűneidet), akkor Isten megbocsájtja a bűnödet, és nem fog megbüntetni, hanem továbbra is
szeretni fog (azaz bűnbocsánatot nyersz). Mivel a megváltás Ádám eredendő bűnét is eltörölte,
ezért, aki hisz Krisztusban (azaz keresztényé válik) az Jézus második eljövetelekor a saját
testében fog feltámadni. A megváltással Jézus olyan új szövetséget kötött Istennel, aminek a
lényege, hogy Isten a saját Fia feláldozásával büntető Istenből megbocsájtó Istenné változtatta
magát. Miért tette ezt magával Isten? Kegyelemből, amely a szentségeken keresztül tud hatni.
A legfontosabb, Jézus által alapított szentség volt az Úrvacsora. Ennek a lényege, hogy ha
A zsidó vallás Mózeshez kötötte ezeket a törvényeket. A mózesi törvényeket az Ószövetség első öt könyve, a
Tóra tartalmazza.
Mások meg azt várták a Messiástól, hogy visszaállítsa a Zsidó Állam függetlenségét.

Felszentelt pap végezi el, megfelelő módon az Úrvacsora szertartását (ez lényegében nem más,
mint Jézus utolsó vacsorájának a megismétlése), akkor a bor és a kenyér Jézus vérévé és húsává
válik, amit a hívek megesznek (szent áldozás). Az Úrvacsora mellett a másik Jézus által alapított
szentség a keresztség. Amikor Jézust Keresztelő Szent János megkeresztelte, akkor galamb
formájában a Szentlélek rászállt Jézus fejére. Tehát a megkereszteléssel a Szentléleken
keresztül is áramolni tud Isten kegyelme. Az Újszövetség a keresztény Biblia legfontosabb
része. Az első része a 4 evangélium, amely Jézus életéről és tanításairól szól, a többi pedig az
apostolok írásaiból áll. Jézusnak 12 tanítványa volt, akiket mennybemenetele (Pünkösd) előtt
azzal bízott meg, hogy minél több embernek vigyék a megváltás örömhírét (örömhír =
evangélium). Jézusnak ezt a 12 tanítványát nevezzük apostoloknak (apostol = küldött). A
apostolok közül az egyik elárulta Jézust és öngyilkos lett (Júdás). Júdás helyére egy másik
apostolt választottak be, illetve a kereszténység 13. apostolnak tartja Szent Pált. Az apostolok
feladata, hogy útra kell kelniük és terjeszteniük kell a keresztény hitet, és püspökségek
alapításával növelniük kell Krisztus Egyházát (misszió = olyan küldetés, amely a keresztény
hit terjesztését szolgálja). A legnagyobb tekintélyű apostol Szent Péter volt, mert Jézus rá bízta
Egyházának vezetését, viszont Szent Pál volt a legsikeresebben a térítésben és az Egyház
növelésében.
A kereszténység elterjedése
Pál apostolt eredetileg Saulnak hívták, aki üldözte a keresztényeket. Azonban egy látomás
hatására egyik pillanatról a másikra a kereszténység legsikeresebben térítő apostolává vált. Ezt
nevezzük „pálfordulásnak”. A „páli fordulat” azonban ennél jóval több, olyan vallási reform
volt, amely nélkül a kereszténység egy régen elfeledett, kis zsidó szekta maradt volna. Mi volt
ennek a reformnak a lényege?
1. Jézus nem csak a zsidókat váltotta meg, hanem a pogányokat is. Ez azt jelentette, hogy
a pogányoknak nem kellett először a zsidó vallást felvenniük (nem kellett zsidóvá
válniuk) ahhoz, hogy keresztények lehessenek. Azaz a pogányok közvetlenül is
áttérhettek a keresztény hitre.
2. Jézus tanítása szerint a gazdagok nem üdvözülhetnek. Ezért Pál apostol előtt egy
gazdag ember csak úgy válhatott kereszténnyé, ha lemondott a vagyonáról annak a
keresztény közösségnek a javára, ahová tartozni szerettet volna, és vagyonközösségben
élt velük. Pál apostol viszont azt hirdette, hogy a gazdagok úgy is üdvözülhetnek, hogy
nem mondanak le a teljes vagyonukról, hanem csak adakoznak.
3. A keresztény Egyházat Jézus Krisztus alapította meg az Úrvacsora szentségének
megalapításával. Krisztus ezt az Egyházat Péterre bízta, aki Rómában püspökséget
hozott létre, majd mártírhallt halt. A Pétert követő római püspökök lettek később a
pápák. Ezt az Egyházat Pál (aki római polgárjoggal is rendelkezett) egy dinamikusan
terítő és hatékonyan működő szervezetté alakította át. A püspököket felszólította, hogy
levelezés útján tartsák egymással kapcsolatot (ő maga is rengeteg levelet írt a
püspököknek), valamint időnként személyesen is találkozzanak és vitassák meg
hitéletüket és tanácsokkal segítsék egymást (azaz tartsanak zsinatokat).
A páli fordulat után a kereszténység annyira vonzó vallássá vált, hogy az üldözések sem tudták
meggyengíteni. Épp ellenkezőleg! Az üldözések hatására a kereszténység annyira
 A keresztényeket azért üldözték, mert nem voltak hajlandóak a katonacsászárok által bevezetett császárkultusz
áldozati szertartását végrehajtani. Ez azt jelentette, hogy a római városok főterén felállították a császár szobrát,
amely előtt áldozatot kellett bemutatni. Aki elvégezte az áldozatot, az írásos igazolást kapott erről. 
 313-ban Constantinus római császár egy olyan rendeletet adott ki
Milánóban (milánói edictum), amely a keresztények számára is biztosította a
vallásszabadságot. A kereszténység államvallássá válása egy olyan folyamat volt, amelynek
első állomását az jelentette, hogy Constantinus 325-ben Nicea-ban, összehívta az eső
egyetemes11 (görögül katholikosz) zsinatot, amely Constantinus elnökletével elfogadta a
kereszténység egyetemes (katolikus, azaz minden keresztényre érvényes) hitvallását (krédóját),
a Hiszekegyet, amelynek legfontosabb dogmája a Szentháromságtan volt. A kereszténység
államvallássá válásának folyamatát Nagy Theodosius római császár zárta le azzal, hogy 380-
ban a katolikus kereszténységet a Római Birodalom államvallásává nyilvánította. Később pedig
Theodosius már a katolikus kereszténységen kívül más vallást nem tűrt meg a birodalomban,
és elrendelte a pogány vallások üldözését. 395-ben végleg kettévált a Római Birodalom,
amelynek nyugati része az V. században szinte teljesen elpusztult, míg a keleti része továbbra
is virágzott. Míg a Nyugatrómai Birodalom területén római katolikus (nyugati vagy latin rítusú)
egyház, addig a Keletrómai Birodalomban a görögkatolikus (keleti vagy ortodox) egyház jött
létre. A két egyház 1054-ben végleg elszakadt egymástól (nagy szkizma), ezért a keresztes
hadjáratoknak nem csak a Szentföld visszafoglalása, hanem a nagy szkizma megszüntetése is a
célja volt.

Mohamed tanításai és a Korán; az arab hódítás és feltartóztatása Európában (közép)
Fogalmak: iszlám, Korán, kalifa, dzsihád, despotizmus
Személyek: Mohamed
Kronológia: 622 Mohamed Medinába költözése, 732 a poitiers-i csata
Topográfia: Mekka, Poitiers, Arab Birodalom
Láttuk, hogy a Mózes által alapított zsidó vallás legfőbb parancsolata az volt, hogy Istent
(Jahvét) a lehető legjobban kell szeretni (szeretetparancs). Mivel ez nem ment, ezért Jahve
büntette a zsidókat, akik emiatt újabb és újabb parancsolatok kinyilatkoztatását kérték
Istenüktől. 600 év alatt olyan sok parancsolat (törvény) gyűlt össze a Tórában, hogy a törvények
börtönné változtatták a zsidók életét. Jézus a megváltással kiszabadította a zsidókat a Tóra
börtönéből. A megváltás azonban csak úgy volt lehetséges, ha Jézust Isten a saját Fiaként
áldozta fel. Ha azonban Jézus Isten Fia volt, akkor ez fellazítja a zsidó vallás szigorú
monoteizmusát. Tehát a probléma az volt, hogy a büntető Isten csak a szigorú monoteizmus
megszüntetésével ( = a Szentháromságtan elfogadásával) válhat megbocsájtó Istenné. Nos,
erre a problémára talált választ Mohamed. Hogyan? Allah (Gábriel arkangyalon keresztül)
olyan egyszerű és világos parancsolatokat nyilatkoztatott ki Mohamed számára, amelyeknek a
betartáshoz nem kell szeretni Istent, elegendő engedelmeskedni neki.
1. Nyíltan vallani kell, hogy csak egyetlen isten, van, akinek Mohamed az utolsó, igaz
prófétája.
2. Naponta ötször kell, Mekka felé fordulva imádkozni.
3. Ramadán havában böjtölni kell.
volt ilyen igazolása az üldözötté vált: megfosztották polgárjogaitól, vagyontól, bebörtönözték, megkínozták végül
kínhalállal kivégezték. Az így kivégzett keresztényeket nevezzük vértanúknak (mártíroknak).
4. Minden hívőnek életében egyszer el kell zarándokolnia Mekkába a Kába-
szentélyhez, ahol megérintik a szentély falába beépített fekete követ (kába kő).
5. Adakozni kell. Ha a vagyonod eléri a 3 uncia arany értékét, akkor a vagyonod kb.
2,5 %-át szegények támogatására (alamizsnára) kell fordítanod.
A fő parancsolatokat (öt pillér) kívül még sok más parancsolatot (például a körbemetélés vagy
az alkohol fogyasztásának tilalmát) is tartalmaz a Korán (= az iszlám szent könyve, amelybe
Mohamed minden kinyilatkoztatását összegyűjtötték a tanítványai), de nem olyan sokat, mint
a zsidó vallásban a Tóra. Ráadásul ezeknek a vallási parancsoknak (pl. böjtötölés,
zarándoklat) a végrehajtását is rugalmasan kezeli az iszlám (ki lehet váltani valami más
jócselekedettel). Tehát a zsidó és keresztény vallás szeretetparancsa helyett Mohamed az
engedelmesség parancsára építette fel a vallását. Maga az iszlám szó is azt jelenti, hogy bele
kell törődni, engedelmeskedni kell Allah akaratának. Ezért nincs szükség a mindennapi életet
végletekig beszabályozó, sok ezer vallási szabályra, vagy bonyolult teológiára vagy Isten és
ember között közvetítő Egyházra. Tehát az iszlám vallás egy olyan (a hétköznapi ember
számára is) egyszerűen felvehető és közvetlenül (papok közvetítése nélkül is) gyakorolható
vallás, amely az iszlám joggal a mindennapi életet is átitató, társadalmi normává vált. A vallási
és világi jog nem vált szét egymástól, ahogy a vallási és világi hatalom is egyetlen személy, a
kalifa kezében összpontosult. Tehát összegezve: az iszlám parancsolatok végrehajtásához nem
kell szeretni Istent, mert elég, ha engedelmeskedünk neki. Így nincs szükség megváltásra, és
visszaállíthatjuk a zsidó vallás eredeti szigorú monoteizmusát. Szerintetek melyik a nehezebb:
szeretni vagy engedelmeskedni Istennek?
Ahhoz, hogy Mohamed vissza tudja állítani a zsidó vallás szigorú monoteizmusát, meg
kellett tisztítania a zsidó és keresztény vallás prófétáinak (pl. Ábrahám, Mózes, Jézus) tanítását
a rárakódott hamis tanoktól. Például az iszlám Jézust is igaz prófétának tartja, akit egy szűz nő
(Szűz Mária) hozott világra, és csodákat hajtott végre. Az iszlám szerint Jézus fel fog támadni
és el fog jön a Földre igazságot tenni. Viszont a kereszténység a kereszthalál és a megváltás
dogmájával meghamisította Jézus tanítását. Mohamed a kereszténységtől átvette a társadalmi
szolidaritást (adakozás), és a pogányok felé való nyitottságot. A zsidó vallásból (a szigorú
monoteizmus mellett) átvette, a próféták tiszteletét (Mohamed egyenesen ábrahámi vallásnak
nevezi az iszlámot) és a körülmetélés parancsát vagy a disznóhús evés tilalmát. A zsidó vallás
viszont hamisan tanítja, hogy a zsidóság Isten kiválasztott népe. Mohamed a keresztény és zsidó
vallásból vette át a böjtöt és az imádkozást, az arabok ősi, politeista vallásából pedig a kába
kő tiszteletét. Mohamed szentélyt építtetett Mekkában, csak ebben a szentélyben nem a
frigyládát, hanem a kába követ őrzik.
A dzsihádot (a hitetlenek ellen folytatott szent háború parancsát) tartják az iszlám hatodik
pillérének. A dzsihádnak köszönhetően Mohamed egyesítette az arab törzseket, meghódította
Mekkát, majd az egész Arab-félszigetet. Mohamed halála után folytatódott a hódítás, és az
arabok 100 év alatt a Hispániai-félszigettől az Indus folyóig terjedő hatalmas birodalmat hoztak
létre. Az arab hódítást a Frank Birodalom lovagserege tudta feltartóztatni (poitiers-i csata,
732).16 Ez a hatalmas birodalom azonban gyorsan több birodalomra esett szét, melyeket a
kalifák vezettek. Közülük a Bagdadi Kalifátus uralkodója volt az iszlám legfőbb vezetője
(egészen 1924ig).17
Kalifák: Mivel Mohamed Allah prófétájaként gyakorolta a hatalmat, ezért az, nem volt
örökíthető. Ezt a problémát úgy hidalták át legközvetlenebb hívei (akik egyben apósai és vejei
voltak), hogy maguk közül kinevezték Mohamed helyettesét, azaz kalifáját. Az első négy kalifa
Mohamed apósai és vejei voltak. A világi és vallási hatalom egy kézben összpontosult a
személyükben, és semmi nem korlátozta a hatalmukat (despotizmus).
Korán: Az iszlám szent könyve, amelybe Mohamed minden kinyilatkoztatását összegyűjtötték
a közvetlen tanítványai.18 A Korán a zsidó-keresztény hagyomány folytatójának mondja magát,
amelyre a muszlimok úgy is tekintenek, mint az utolsóra a prófétáknak adományozott írások
sorában. A muszlimok szerint a Bibliába elferdítések, tévtanok is bekerültek, míg a Korán a
mai napig romlatlan formában megmaradt szent írás. Muszlim felfogás szerint a Korán a
végleges és megváltoztathatatlan kinyilatkoztatás, amely beteljesíti a többi szentírást is, így a
Bibliának azokat a részeit, amelyek ellentétben állnak a Koránnal, el kell törölni. Az iszlám
jogrendszer (és így az iszlám társadalom és állam működése is) a Koránra épült fel.
Nagyon fontos!
1. Az iszlám a zsidó és a keresztény vallást elutasítja, mert meghamisították a próféták
(zsidó próféták és Jézus) tanításait.
2. Az iszlám nem erőszakosan térítő vallás.

A zsidó vallás története
A teremtés (genezis) története. Isten (Jahve)7 teremtette a világot, amelynek koronája az
ember (Ádám és Éva). Isten megparancsolta Ádámnak, hogy a tudás fájának almájából nem
ehet. Ádám azonban nem engedelmeskedett a parancsnak (eredendő bűn), ezért Isten halandóvá
tette, és Évával együtt kiűzte őt a paradicsomból (Édenkert).
Noé története: Isten megharagudott az emberre ezért özönvizet szabadított rá. Isten azonban
szólt Noénak, hogy építsen egy bárkát, és gyűjtsön össze minden állatfajból egy párat. Noé
bárkájának köszönhetően nem pusztultak ki az állatok és az ember (Noé családja). A szivárvány
volt Isten szövetségének jele Noéval.
A megvilágosodásra épülő vallásokat szokták „filozofikus” vallásoknak is nevezni.
A kereszténységben Istent Atyának, az iszlámban pedig Allahnak nevezik.

Ábrahám története: Isten megígérte Ábrahámnak, ha elhagyja Ur városát (Mezopotámia),
akkor segít neki eljutni az ígéret földjére, a Kánaánba (Palesztina), amit Ábrahám utódai
fognak benépesíteni. Ábrahám el is indult, vándorlása közben pedig Isten megígérte neki, hogy
ha mindenki körbe metélkedik (és ezután minden csecsemőt körbemetélnek), akkor
Ábrahámnak fia fog születni. Ábrahám felesége azonban meddő maradt, ezért amikor már
nagyon öreg volt, Sára felajánlotta férjének egyik szolgálólányát, Hágát, aki fiút (Izmael) szült
Ábrahámnak. Izmael lett az arab népek ősatyja. Isten azonban csodát tett, és az öreg Sára
mégiscsak fiút szült (Izsák). Isten megparancsolta Ábrahámnak, hogy áldozza fel Izsákot, de az
utolsó pillanatban, azt mondta neki, hogy fia helyett egy kecskebakot áldozzon fel.
József története: Izsák fia volt, Jákob, akinek 12 fia született. Az egyik fia volt József, akit a
testvérei eladtak rabszolgának. József Egyiptomba került, ahol a fáraó legfontosabb
tanácsadójává vált. Később József testvérei is Egyiptomba menekültek az éhség elől.
Mózes története: Az Egyiptomban élő zsidó nép rabszolga sorba került, ezért Isten
megparancsolta Mózesnek, hogy vezesse ki kiválasztott népét Egyiptomból az ígéret földjére.
Mózes engedelmeskedett a parancsnak, Isten pedig csodákkal segítette Mózest: szétnyitotta a
Vörös-tengert, a sivatagi vándorlás során pedig mannát hullatott az égből, és Mózes képes volt
vizet fakasztani a sziklából. Isten megparancsolta Mózesnek, hogy menjen fel a Sinai-hegyre
(Sinai-félsziget), ahol átadta Mózesnek a két kőtáblába vésett Tízparancsolatot. Mózes
azonban szétverte a kőtáblákat a népe által készített aranyborjún (a bálványimádás bűne miatt).
Újra vissza kellett mennie a Sinai-hegyre, ahol még egyszer átadta neki Isten a kőtáblákat,
aminek már egy díszes ládát készítettek, amiben szállították a vándorlás során (frigyláda).
Mózes szövetséget kötött Istennel, amelynek az volt a lényege, hogy ha a zsidó nép betartja
Tízparancsolatot, akkor Isten szeretni fogja őket, és boldogan fognak élni az ígéret földjén, amit
az utódaik fognak benépesíteni. Ha nem tartják be, akkor Isten meg fogja büntetni őket. Ezt a
szövetséget nevezzük Ószövetségnek, ami a zsidó vallás alapja. Tehát a zsidó vallást Mózes
próféta alapította, azzal, hogy a Sinai-hegyen megkötötte az Ószövetséget Istennel. Mózes nem
léphetett be az ígéret földjére.
A Zsidó Állam megalapítása és jeruzsálemi templom felépítése (Kr.e. X. század): A zsidó
törzsekből két állam jött létre: Izrael (északon) és Júdea (délen), amelyeket Izrael királya,
Dávid egyesített, és így jött létra az ókori Zsidó Állam. Dávid fia, Salamon pedig templomot
épített a Zsidó Állam fővárosában, Jeruzsálemben. Ennek a templomnak a legszentebb helyén
(a szentek szentélyében) őrizték a frigyládát.
Babiloni fogság (Kr.e. VI. század): A templomot először az Újbabiloni Birodalom seregei
rombolták le. A Zsidó Államot meghódították, lakosságának egy részét pedig Babilonba
hurcolták. A babiloni fogság hatására alakult ki a zsidó vallás szigorú monoteizmusa. A
babiloni fogság után (a babiloniakat legyőző perzsa király visszaengedte a zsidókat hazájukba),
akik újra építették a templomukat, amit a rómaiak Kr.u. 70-ben újra leromboltak (ennek
feltételezett maradványa a zsidók legszentebb helye, a siratófal), amit azóta se építették újjá.
Az ókori Zsidó Állam végleg megszűnt, a zsidók pedig a Római Birodalom városaiban
szétszóródva (diaszpórában) telepedtek le, ahol zsinagógákat építettek. A zsinagóga nem
templom (az csak egy volt, Jeruzsálemben), hanem egy olyan gyülekező hely, ahol a rabbi az
Ószövetségből és Talmudból olvasott fel, utána pedig a zsidó férfiak erről beszélgettek,
vitáztak. A menóra pedig egy hétágú gyertyatartó, amely a Mózes által látott égő csipkebokrot
szimbolizálja (Jahve egy lángoló, de el nem égő csipkebokorként jelent meg először Mózes
számára.)

A görög és a római építészet (közép)
Fogalmak: jósda, amfiteátrum, gladiátor, Colosseum, Circus Maximus, bazilika, Forum
Romanum,
Topográfia: Delphoi, Alexandria
A görög építészet legfontosabb emlékei a görög valláshoz kötődnek. Athén legfontosabb
temploma az Akropoliszon felépített Pallasz Athéné (a bölcsesség és az igazságos háború
istennője) temploma, a Parthenon volt.
Ha a görög vallásban az istenek jóindulatát nem sikerült áldoztai szertartás bemutatásával
megszerezni, akkor a jósdákban próbálták meg kifürkészni az akaratukat. A jósdák közül pedig
a Delphoiban, Apollón tiszteletére emelt szentélyben működő jósda volt a leghíresebb.
A hellenisztikus kori Egyiptom legnagyobb városa volt Alexandria. Ez egy kikötőváros volt,
amelynek leghíresebb építménye volt a pharoszi (ejtsd fároszi) világítótorony, amely az ókor
„hét csodája” közül az egyik volt.

A rómaiak legkedveltebb szórakozása volt a gladiátor viadal és a kocsiverseny. A gladiátor
viadalokat az amfiteátrumokban rendezték meg. A leghíresebb amfiteátrum a Colosseum
volt.
A gladiátorok rabszolgákból kiképzett, felfegyverzett harcosok. A gladiátorok küzdhettek
egymással, de kiéheztetett vadállatokkal is. A legsikeresebb és legnépszerűbb gladiátorok
szabadokká is válhattak.
A kocsiversenyeket pedig az arénákban rendezték meg. A leghíresebb aréna pedig a Circus
Maximus volt.
A bazilika egy olyan oszlopcsarnok volt, amelyet a rómaiak a kereskedők és az esküdtbíróságok
számára építettek. Szóval ebben az épületben kereskedelem és bíráskodás egyaránt folyt. A
Forum Romanumon voltak a legjelentősebb bazilikák. Később legnagyobb és legjelentősebb
keresztény templomokat is bazilikának nevezték (pl. a római Szent Péter bazilika vagy
Budapesten a Szent István bazilika).
A Rómi Birodalom fővárosa volt Róma, amelynek főterét (központját) nevezték Forum
Romanumnak. Ez volt a kereskedelem, a vallás és a politikai élet központja. Ennek megfelelően
hatalmas bazilikák vették körbe. Itt tartották a népgyűléseket, itt volt a szenátus ülésterme, és
itt voltak a legfontosabb templomok és szentélyek.